Szerelmes vagyok, de egyre inkább úgy kezdem érezni, hogy sajnos... Ez idáig azt hittem, jól működő párkapcsolatom van, ám egyre inkább kezdem azt érezni, hogy nem ezt a férfit szerettem meg...
De jó, hogy ismét felbukkant ez a topic! :))
Hja kérem, a szerelem egy örök dolog! :))
rizsa, drága!
A nagy érzelmek soxor kitörnek az emberekből, mert csordultig vannak vele. Ez nem csak a szerelemre igaz, hanem a dühre, haragra, stb. Ezért aztán kényszert éreznek, hogy tudassák a világgal, mert nem fér beléjük. :))
Aztán vannak olyan emberek, akik inkább befele örülnek, sírnak. Egyik se normálisabb vagy normáltalanabb. Egyszerűen mások.
Tiszteld felebarátod dilijeit, ha igényt tartasz arra, hogy a tieidet is tiszteljék.
upsz, már megint elöbb írok utána olvasok...:(
szóval írtam a topicba, nem is rég, de nem emlékeztem rá.
talán azért (is) mert sokat írok a szerelme(i)mről...:)))
Nem azért válaszolok, mert megszólítva érzem magam... á, dehogy! :))))
OFF ez pont egy ezeréves topic, azt hiszem nem írtam bele soha, de végigolvastam, nem pont tegnap
ON:
Hogy normális-e?
Ehhez ugye definiálni kellene a normális fogalmat, amire én nem vállakozom.
Mert akkor jöhetnének olyan kérdések, hogy normális-e ha egy férfi egy másik férfiba szerelmes, stb...
Nem hiszem, hogy bárkivel baj lenne, na nem olyan mint _más_.
bocsánat ha nagyon nem illik ide, de meg KELL kérdeznem:
normális dolog, hogy embertársaink telefossák a -szerelmeikkel- a topicokat?:( pillanat érzés, legjobb dolog...
már kezdem azt hinni, hogy velem van a baj és én nem tudok igazán szerelmes lenni, mert bennem nincsenek meg ezek a elmondom hát mindenkinek érzés:(
Folyamatos hullámzás, váltogatás aközött, hogy mit szeretnék én és hogy mit szeretne Ő.
Vágyódás, aztán együttlét, aztán rettegés, hogy Ő egyszer megunja az egészet.
Beleszőni Őt az életembe, mindennapjaimba.
vurugya
...amit már 6 hete folyamatosan érzek, és egy cseppet sem hagy alább. Igaz vannak súrlódások néha, de gyorsan túl tesszük magunkat rajta, és élvezzük, hogy vagyunk egymásnak :))
Nagyon szép, nagyon kellemes mellette felkelni, Vele tölteni a napom nem munkás részeit, jó érezni, hogy az elválásunk másodpercében már hiányzik, jó várni az üzeneteit, telefonjait, jó felhívni és hallani a hangját, de egyszerűen jó, "csak" rágondolni is...
NAGYON SZERELMES VAGYOK BELÉ!!!
Azt hiszem, hogy Szeretlek.
Lehúnyt szemmel sírok azon,hogy élsz.
De láthatod,az Istenek,a Por meg az Idő
mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém
hogy olykor elfog a szeretet tériszonya,
és kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek...
mint a természet éjfél idején,
Hangtalanul és jelzések nélkül.
Azután újra hiszem,hogy összetartozunk
miután Kezedet kezembe tetted.
Mostanság már majdnem eszembe jutott ez a szó...de úgy látszik most egy időre megint felejtős a dolog.
/asszem mostanság nem fogok nyomulni a "hogy érzed magad a bőrödben?" topicodban :-(( /
Nem is vágysz egy mindent elsöprő szerelemre?
Én megmondom őszintén egy kicsit irigylem azokat, akik éppen ezt élvezik. Mert az olyan szép, és kívánatos, de azért nem cserélném fel egy tuti barátságért.
Hogy érted azt, hogy, ha ügyes vagy, meg sem közelít a szerelem? Szerinted erre egy lány is képes lenne?
en is igy voltam. aztan rajottem, ha ugyes vagyok, meg sem kozelit a szerelem. szar allapot, de legalabb stabil. a tobbi osszetevo (sans feltekenyseg) meg megvan, elvagyok azoknak az abajgatasaval, de sajna nem ugyanarra a szemelyre iranyul mind... (hopp, hutlenseg topic indulhat?).
Per piilanat én is csak ezekre az érzelmekre vagyok képes, az a ciki, hogy nem is mindigg azzal kapcsolatban, akivel kellene.
Mindenesetre nagyon félek, hogy egyszer véletlenül szerelmes is leszek. Az Ég óvjon tőle, nem tudom mit tennék, valószínűleg elmenne az eszem itthonról...
